Suliba jársz? Így kávézz!

Suliba jársz? Így kávézz!

  • img

    Suliba jársz? Így kávézz!

    Témazáró, ZH, beadandó, felelés, vizsgák… érzékeny pontok a tanulmányaink során, amire minden héten, hónapban sor kerül. A megmérettetésekre legtöbbször az utolsó pillanatban készülünk fel, sokszor éjszakába, hajnalba hajló tanulással, ehhez pedig segítségül hívunk olyan serkentőket, mint a kávé vagy energiaital. Nézzük csak, hogyan lesz valóban hatékony a tanulás közbeni kávéfogyasztás!

    Kávé és étel, a két jó barát

    Lehet most még nem érzed, de egy idő után pontosan jelez majd a tested: éhgyomorra kávézgatni nem jó ötlet. Egy kis reggeli, tízórai, uzsi, bárminek is hívod, lényeg, hogy szilárd tápanyag kerüljön a kávé előtt a gyomrodba!

    A kevesebb most is több

    A kutatók szerint a túlzott koffeinbevitel éppen a kívánt hatás ellenkezőjét, azaz lassúságot okoz! Ráadásul a túl sok kávé miatt már akkor sem fogsz tudni normálisan aludni, ha már nagyon a végső kimerültség szélén állsz. A kialvatlanság pedig mit okoz? Idegességet, ami szintén nem túl jó párosítás egy dolgozat vagy vizsga előtt.

    Folyamatos mosdólátogatás

    A koffein számos remek hatása mellett vannak olyanok is, melyek miatt sűrű vendége leszel a mellékhelyiségnek. Erős vizelethajtó és emésztést gyorsító hatásáról sem szabad ezért elfeledkezned, ha nem akarsz beköltözni a mosdóba tanulni. Vagy vizsgázni.

    via GIPHY

    Fejfájás, heves szívdobogás, remegés

    Koffeinmérgezés. Egy szó, amire biztos most csak legyintesz, esetleg ki is röhögöd. De sajnos valós a veszély, a túl sok kávétól (főleg ha energiaitallal váltogatod) remegés, verejtékezés, fejfájás, heves szívdobogás, magas pulzusszám léphet fel. Ebben az esetben azonnal állj le a koffeinnel, és keresd fel háziorvosodat vagy az ügyeletet. Semmi nem fontosabb az egészségednél!

    Lehet, hogy cigizel is?

    Egyrészt, hahó, 2021 van, nem menő dohányozni! Másrészt, ha kávéval párosítod, egyszerre annyiféle – akár ellentétes – hatás éri a szervezetedet, ami rettentően megterheli a szívedet, gyomrodat, májadat, vesédet. Ha mindenképp késztetést érzel elszívni a kávé mellé egy cigarettát, próbáld ki inkább ezt: szellőztess egy nagyot a szobádban, közben lépcsőzz vagy sétálj pár percet, kortyolj el egy tejes kávét, és máris, mintha kicseréltek volna!

    Jó kávézást és sikeres tanévet kívánunk!

    via GIPHY

    magyar